Újdonságok

A FELADAT

A német, haszongépjármű-beszállító SAF-Holland bessenbach-i székhelyén többek között pótkocsi-tengelyek felületi bevonásával foglalkozik, hogy a hőmérséklet, a közúti só és az éghajlati változások okozta korrózióval szemben ellenállóvá tegye a járműveket. Az ívszórás során keletkező porokat hatékonyan el kell szívni. Annak érdekében, hogy az üzem más területein lévő cinkszóró fülkén kívül dolgozókat megvédje a por-és zajkibocsátástól, valamint az optikai sugárzástól, zárt rendszert kell telepíteni. Ez megfelel a német szociális balesetbiztosítás ajánlásának is, miszerint az összes termikus szórási eljárást zárt kabinban kell elvégezni.

A MEGOLDÁS

Az ESTA egy 16 m2-es cinkszóró kabint telepített. A fülke belsejében lévő port közvetlenül keletkezéskor szívja el a hátsó fal. A por spirálkorcolt csővezetéken keresztül jut el a csarnokon kívül elhelyezett szűrőrendszerbe. A poros levegőt két DUSTMAC berendezés segítségével szűrik meg. A megtisztított levegő ezután áthalad a zárt ventilátormodulon, amely létrehozza az elszíváshoz szükséges vákuumot és légmennyiséget. Az integrált frekvenciaváltó biztosítja az energiatakarékos rendszerirányítást.

Ezután végül a légáramot alacsony zajjal vezetik a szabadba az elszívott levegő hangtompítóján keresztül. A tiszta levegő két hangtompítón keresztül áramlik a be munkatérbe a szabadból.

A DUSTMAC-rendszert úgy tervezték, hogy megfeleljen az ATEX-követelményeknek, mivel az itt keletkező porokat robbanásveszélyesnek minősítették. A kabin fontos hangszigetelési funkciót is ellát: kb. 120 dB(A) kimeneti zaj mellet a cinkszórás olyan hangos, mint egy körfűrész.

Az önhordó kabin falszerkezete 80 mm vastag, és az EU-irányelveinek megfelelően A1 építőanyag osztályú, magas sűrűségű kőzetgyapottal van kitöltve. A mérések 45 dB (A) -es zajszintet mutatnak.

RAINER KÖRNER A SAF-HOLLAND GMBH VEZETŐ IPARI MÉRNÖKE

„Az ESTA-val való együttműködést a kompetencia, a határidők betartása és a szakszerű projektmenedzsment jellemezte. A kabinban található elszívórendszer biztosítja, hogy a szennyező anyagok közvetlenül a keletkezés helyén legyenek elszívva. Így sikerül minimalizálnunk a kabinban dolgozó munkatársaink galvanizálása által okozott por- és füstszennyezést. Végül, de nem utolsósorban így gépeink is kímélve vannak a porlerakodásokkal szemben.”

MŰSZAKI ADATOK ÉS ALKATRÉSZEK

  • Légmennyiség: 7000 m3/h | 3000 Pa
  • Elszívás: önhordó hangszigetelt kabin (16 m2, falszerkezet 80 mm, az EU-irányelveinek megfelelően A1 építőanyag-osztályú, magas sűrűségű kőzetgyapottal töltve) beépített elszívó-fallal (3000 mm x 1500 mm)
  • Szűrőegység: DUSTMAC F-288 két szűrőmodullal
  • Ventilátor: 1 db RG 1500 15 kW-os elszívó ventilátor
  • Vezérlés: komfort vezérlőszekrény, frekvenciaváltó
  • Csőrendszer: spirálkorcolt
  • Ürítés: 2 db 100 literes porgyűjtőtartály
  • Kivitel: időjárásálló rendszerkialakítás és ventilátorház, ATEX-kompatibilis és elektromosan vezető elszívórendszer, robbanás-és tűzvédelem: 2 db hasadótárcsa, visszacsapó szelep a füstgáz vezetékben, ABC-poroltó berendezés és szikra előleválasztó rendszer

AZ ESTA KOMPETENCIÁI

  • Szakszerű, átfogó projektmenedzsment
  • Ügyfél- és ágazatspecifikus megoldások
  • Energiatakarékos megoldások (pl. hővisszanyerés)
  • Alacsony üzemeltetési költségek a tisztítható szűrőelemek és az igénytől függő rendszerszabályozás révén
  • A moduláris felépítés lehetővé teszi a rendszer későbbi kibővítését
  • Átfogó ATEX-és tűzvédelmi koncepció
  • Alacsony üzemi zaj a hangszigetelésnek köszönhetően
  • Rövid szállítási idő
  • Megbízható szervizszolgáltatások

Forrás

Igény esetén kérje ajánlatunkat, és keresse fel a TARAX Kft. irodáját telefonon vagy email-ben, ha az Ön problémájára is a TARAX Kft. által forgalmazott ESTA légtechnikája jelentheti a megoldást! A honlapon kívül a közösségi média népszerű platformjain is jelen van a cég (Facebook és Instagram), ahol további részletek kerülnek megosztásra a termékekkel, újdonságokkal, szolgáltatásokkal kapcsolatban.

ESTA elszívó berendezések megtekintése