Újdonságok

A szalma többnyire mezőgazdasági mellékterméknek számított a gabonák és olajos magvak termelése során, azonban manapság már energetikai hasznosíthatósága széles körben ismert, és elterjedt.

 

A klímavédelem és a légszennyezés csökkentésének céljaival összefüggésben a TARAX Kft. kizárólag biomassza tüzelésű berendezéseket forgalmaz, többek között szalmatüzelésű kazánokat is, ahol a szalma "melléktermék" helyett megújuló energiahordozóként -tüzelőanyagként játszik fontos szerepet.
 

Ennek a törekvésnek a jelentősége a környezetivédelem mellett természetesen abban is megmutatkozik, hogy a TARAX igyekszik lehetőséget biztosítani a mezőgazdasági üzemeknek is (sertéstenyésztők, baromfitartók), hogy a jövőben egy alternatív fűtési technológiát alkalmazzanak a sokkal költségesebb gáz és olajfűtés helyett. Nem elhanyagolható tény az sem ebben a témában, hogy a szalma energiaértéke kb. 4,15 kwh/kg: 250 kg szalma = 100 l fűtőolaj

 

A jelentős beruházást követően a kedvező üzemeltetési költségek ideális megtérülési időt eredményeznek. Ez persze a berendezés nagyságától, hőleadó teljesítményétől és a kihasználtságtól függően 3 és maximum 5 év között helyezhető el. Természetesen a nagyobb teljesítményigénynél, illetve a nagyobb szezonális kihasználtságnál (vízmelegítés, fóliasátrak fűtése, keltetők) a berendezés telepítéséhez szükséges magasabb költség gyorsabban térül meg.
 

A TARAX Kft.-t eddig is a kizárólag biomassza tüzelésű berendezések forgalmazása fémjelezte, de ez a kazán kifejezetten a szalmával való tüzeléshez lett kifejlesztve.

 

A Tarax Stroh és Stroh Max által az Ön számára biztosított előnyök:

  • egyszerű kezelhetőség
  • HT Tronic 350 A szabályozó
  • modulált ventilátor
  • kis karbantartási igény
  • hőszigetelt kazántest
  • nagy energiamegtakarítás
  • alacsony üzemeltetési költség
  • széles teljesítménytartomány 30-300 kW
  • tüzelőanyag hosszú leégési ideje
  • kiegyenlített teljesítmény leadás puffer tartály szükségszerű beépítésének köszönhetően

A nagyméretű töltőtér és a széles ajtó biztosítja a kazán kényelmes feltöltését 40x40x80 cm-es tégla formájú, illetve 120 cm átmérőjű henger alakú szalmabálával. A töltőtérbe a primer levegőt egy modulált ventilátor segítségével fújjuk és oxigénhiány fenntartásával elgázosítjuk a tüzelőanyagot. Majd az elszívó ventilátor az égő kamrába juttatja a felszabadult gázokat, ahol a szekunder levegő befúvásával magas hőmérséklete elégeti. A kazán vezérlése méri a kazán, az előremenő víz és a puffer tartály hőmérsékletét. Szabályozza az égéshez szükséges levegő mennyiségét, a fűtési keringető szivattyút, a termosztáton beállított hőmérséklet függvényében.

 

Igény esetén kérje ajánlatunkat, és keresse fel a TARAX Kft. irodáját telefonon vagy email-ben, ha az Ön problémájára is a TARAX kazántechnikája jelentheti a megoldást! A honlapon kívül a közösségi média népszerű platformjain is jelen van a cég (Facebook és Instagram), ahol további részletek kerülnek megosztásra a termékekkel, újdonságokkal, szolgáltatásokkal kapcsolatban.
 

További TARAX biomassza tüzelésű kazánok megtekintése